Kategória Archívumok: Rólunk írták

Lakatos Roland

Podiart - Podisport - futóverseny, győzelem - Számítógépes talpvizsgálat, egyedi talpbetét készítés

2002 óta futok rendszeresen, az elmúlt 7-8 évben kifejezetten ultratávú versenyekre készültem. A heti edzésadagom 100-150 km között változik, ami nem kis terhelést jelent a mozgásszerveknek, a lábnak. Így a magam részéről mindig is nyitottan kutattam a lehetőségeket, miként tompítható ez az extra terhelés, illetve mivel lehet minimalizálni az esetleges sérülések esélyét. 2013-ban ismertem meg […]

Varga István

Podiart referenciák - Varga István hosszútávfutó - Achilles és sarokfájdalomra egyedi Podiart talpbetét

Több mint 30 éve futok rendszeresen, illetve versenyszerűen. Korábban elsősorban pályán, most már inkább csak utcán. Miként a zeneszerzőknek is általában legutóbbi szerzeményeik, nekem is elsősorban a közelmúlt sikerei a kedvenceim. A 2015-ös évem többek között három BSI félmaraton győzelmet, pályacsúcsot, nemzetközi dobogós helyezéseket, 70 percen belüli félmaratoni, és 2:30:50-es maratoni időeredményt hozott. Régen volt […]

Kövér Márton

Podiart referenciák - Kövér Márton maratoni kenus - talpfájás, bokasüllyedés kezelésére, tartásjavításra egyedi Podiart talpbetét

Kövér Márton (Marci) 5-szörös világbajnok maratoni kenusként, az MKKSZ örökös bajnokaként. 8 hónapja kaptam lehetőséget, hogy használjam a Podiart talpbetétet, futó és az utcai cipőmbe egyaránt és nagyon elégedett vagyok! Maratoni kenusként a futás egész évben jelen van az életemben, edzéseimen, mivel a sportágamban is szerepel. Korábban rendszeresen fájt a talpam, ami megnehezítette az életem […]

Németh Gábor

Podiart referenciák - Németh Gábor hobbifutó - Térdfájdalom, lábdőlés és harátboltozat süllyedés kezelésére használja az egyedi lábbetétet.

1996 óta futok félmaratonokat, 2014-ig csak neutrális cipőkben. Lassú, „gagyi”, teljesen kedvtelési élményfutó vagyok. Időeredmény és fejlődési cél nélkül. Csak futogatok, mert jólesik. Akkor kezdett el fájni a bal térdem 10-13 km környékén/után. A Spuri Futóboltban javasolták, hogy a neutrális helyett a lábdőlésem miatt fussak támasztott, kicsit keményebb talpfelépítésű cipőben, illetve a harántboltozat süllyedésem miatt […]

Piroska Krisztina

Podiart referenciák - Piroska Krisztina BSI futónagykövet - lábfájdalom, harántsüllyedés kezelésére egyedi sport talpbetét.

Hogy mit adott nekem a Podiart? A fájdalommentes futás örömét! Kb. 3 éve, hogy futás közben égető fájdalmat kezdtem érezni a talppárnáimon. Bőrkeményedés alakult ki. Elképzelni sem tudtam, mi az oka. Először a futócipőt hibáztattam, vásároltam sorban az újabbnál újabb cipőket, kerestem, kérdeztem, de a fájdalom nem tágított. Minden futás rémálommá változott, mégis mentem és […]

Deli Gergely

Podiart referenciák - Deli Gergely futó - talpfájdalom, Achilles panaszok kezelése egyedi talpbetéttel, talpbetét tesztelés

2011 óta készülök hosszú távú futóversenyekre 3000 m-től a maratoni távig. A heti edzésadagom 120-250 km között változik alapozó és versenyidőszaktól függően. A nagy megterhelés következtében a harántboltozatom megsüllyedése miatti talpfájdalom, valamint Achilles panaszok jelentkeztek mindkét, de elsősorban a bal lábamon. 2014-ben kerültem kapcsolatba a Podiart céggel, ahol a problémát alaposan körüljárva, személyre szabott talpbetétet […]

Erdélyi Zsófi, mint kismama

Podiart referenciák - Erdélyi Zsófia futó, kismama - sarokfájdalom, lábfájdalom kezelésére egyedi talpbetét, várandós kismamáknak is

Mielőtt még várandós lettem ismerkedtem meg a Podiart talpbetétekkel. Akkor a sarkam javulása érdekében kezdtem használni, szinte utolsó reményként. Önmagamat idézném ahogy akkoriban gondolkodtam az akkor még új talpbetétemről “Podiart talpbetétem űrtechnológia”. A sarkam javulásnak indult, ahogy a cipőmbe került a talpbetét, de miután kiderült, hogy babát várok, a futócipőim használata háttérbe szorult. Nem gondoltam […]

Sági József

Podiart referenciák - Sági József hosszútávfutó - Podiart talpbetét mindennapi használatra, munkához és sport lábbetét

Közel 25 éve atletizálok, hosszútávfutok rendszeresen és viszonylag magas színvonalon! Ezen hosszú idő alatt számos sérülés ért, akár a túlerőltetés, akár tartáshiba vagy egyéb problémák miatt. Ezért megtapasztaltam, hogy milyen a sérülésekkel megküzdeni és elviselni a fájdalmat. Egy alkalommal, amikor a tartós derékfájdalmaktól egyre nehezebben bírtam edzeni és újrakezdeni az edzéseket egy futótársam Miltényi doktornőhöz […]

Radvánszki Dóra

Podiart referenciák - Radvánszki Dóra, gyógytornász, fizioterapeuta véleménye, pozitív tapasztalatok sportolóknál egyedi talpetét viselése esetén.

A Podiart talpbetét használata nagyban hozzájárult néhány játékosunk mozgásszervi problémáinak a megszűnéséhez. Viselésével enyhültek, több esetben megszűntek a csípő és deréktáji fájdalmak. A betét viselése a bokaízület korrigálásával felgyorsította és segítette a gyógyulást Achilles ín gyulladásnál. Túlzott előlábra terhelő játékosunk esetében az egyensúlyi helyzet visszaállítása után jelentősen megszűntek a panaszok. A teljes test megfelelő statikájának […]

Hódosi Lajos

Podiart referenciák - Hódosi Lajos amatőr sportoló, futó - Mindennapi használatra és futáshoz is használja a speciális talpbetétet.

Miért a Podiart talpbetétet választottam? Egy amatőr sportoló véleménye: Több évtizedes sport múlttal a hátam mögött jó néhány sérülést megszenvedve újra tudok futni fájdalom nélkül. Többször indultam Ironman versenyen és sok, sok egyéb tömegsport versenyen, ahol alap sportág a futás. Egy makacs lábsérülésem volt, talpi bönye fájdalommal. Közel két évig tartott, mire kigyógyultam belőle. Ennek […]