Sohasem késő, de ha lehet, minél előbb.
Közel 200 000 lefutott kilométer, 30 éves hosszútávfutó múlt, megszámlálhatatlan ultraverseny, futás és triatlon, idehaza és a világ számtalan országában, földrészein, országúton, pályán, hegyen, sivatagi forró homokban.
Igazi megpróbáltatás a testnek és léleknek, no és természetesen a vázszerkezetnek, s nem utolsó sorban a lábnak. Mindezekről mesélhetne a mintegy 250-270 darab összegyűjtött futócipőm, ami bizonyságul szolgálhatna az esetleges lábproblémák elemzéséhez is. És tegyük hozzá, hogy amikor 1984-ben futottam az első 3 napos 200 km-es ultraversenyemet, még nem voltak ezek a speciális, minden lábformára kapható szuper cipők, amik nagyon sok sérülést kivédenek.
Annak idején volt a Tisza cipő és az akkori Jugoszláviából áthozott Adidas egy-két típusa, ami igen csak nagy kincs volt. Aztán ha elkopott, akkor a megvásárolt talpanyaggal és ragasztóval barkácsoltunk, megpróbáltuk az elkopott, elsősorban sarok részt megemelni, s tovább használni.
Nem is nosztalgiázok tovább, csak azért írtam e néhány szösszenetet, hogy következtetni lehessen, hogy mit kapott a láb a mai lehetőségekhez képest.
A lényeg, hogy egyre inkább jogosnak tűntek a lábaim jelzései, esetenkénti fájdalmai, melyek időközönként és meghatározóan minden edzésen, versenyen jelen voltak. Próbálkozás természetesen volt. Más cipő, talpvizsgálat, mindenféle talpbetét, amik ugyan időlegesen segítettek valamelyest, de a probléma akkor is jelen volt.
Megjegyzem, hogy azért ezeknek a problémáknak túl nagy jelentőséget nem tulajdonítottam, mondván, hogy az ultrafutás ezzel is jár. Ez ment mindaddig, amíg jó egy éve nem jelentkeztek azok az erős, mindennapos talp-, sarok- és bokafájdalmak, amik megváltoztatták a hozzáállásomat. Elindultam orvosokhoz, majdan a vélemények birtokában tovább a „kincskeresés”irányába. Ebben fiatal profi hosszútávfutó Barátom, Stein Peti segített, aki a maga szerénységével közölte, hogy Ő már régóta talpbetéttel fut, s mindezt problémamentesen.
Megbeszélésünket tettek követték: PODIART Kft. általi talpvizsgálat, majdan következett a nagyszerű Szakembergárda odaadó vizsgálatai, hosszú beszélgetések, elemzések, orvosok, fejlesztők és a Tulajdonosok szakvéleményének eredményeként a megvalósítás, azaz a megfelelőnek tűnő talpbetét, azaz a prototípus elkészítése és az ezt követő próba.
Nyugtalan ember lévén sok dologban nem vagyok a fokozatosság elvét követő felhasználó. A javallat úgy hangzott, hogy először rövid, majdan hosszabb séták, s ha a láb kezdi megszokni a különböző emeléseket, támasztásokat, kialakított dőlésszöget, akkor lehet rövidebb futásokat teljesíteni. Hát ez valahogy nem akart működni. A versenyek és edzések sürgettek, melyből adódóan egy nap eltelte után 20 km futás következett, ami rendesen megsokkolta a testem, lábam és a lelkemet is, de nem adtam fel. Ahol a betétnél problémát éreztem, újra egyeztettünk, a szakemberek módosítottak, ha kellett, még profibb anyagokat is felhasználva várták a véleményemet, s újra módosítottak. Mindkét lábam más-más támasztást, emelést és korrekciót kapott, s LÁSS CSODÁT, egy-két hosszabb edzés után a rettegett probléma, a kellemetlenség, a lelket nyomorgató örökös, a pihenési időszakban is jelen lévő fájdalom hirtelen olyan minimálisra csökkent, hogy már észre sem vettem. Ami kismértékű volt, az csak a türelmetlenségemnek köszönhető, mert nem adtam elegendő időt, hogy a lábam hozzáidomuljon a módosításokhoz.
Először minden cipőben lépés kényelmetlennek tűnt, de 5-6 perc eltelte után nem volt jelen az „ördög”, aki megkeserítette az edzést, a versenyt. Ezt követte a hétköznapi cipőimbe történő talpbetétek elkészítése. Rövid idő elteltével, ha más, betét nélküli cipőt vettem fel, a lábam már jelzett, hogy az neki nem jó. A láb kérése pedig parancs, s rögtön váltottam, amit „megköszönt” és a komfort érzése is megmaradt.
E közben futottam 50, 100 km-es, 6 és 12 órás, továbbá hosszú hegyi versenyeket, teljesítettem embert próbáló edzéseket, és itt vagyok, s NEM PANASZKODOM. A Szakemberekkel még nem fejeztem be az együttműködést, mert folyamatosan várják a véleményemet, tapasztalataimat, melyeket felhasználva állandóan kísérleteznek jobbnál jobb, professzionális anyagokkal és egyre többet és még többet tudnak meg a láb extrém terheléséről, viszonyulásáról, ami birtokában időt, pénzt nem kímélve jobbnál-jobb megoldásokat kínálnak.
HÁLÁVAL tartozom NEKIK, az egész CSAPATNAK, kik egy emberként segítenek minden lábproblémával küszködő „Földönfutónak,” gyaloglónak, sportolónak és a dolgos, hétköznapi életet élő Embertársainknak.
Nem rejtik véka alá ARS POETICAJUKAT, mi szerint minden páciensüket addig gondozzák, amíg a problémái meg nem szűnnek.
Mindezek birtokában már eddig is nyugodt lelkiismerettel és bátran ajánlottam és ajánlom minden Sporttársamnak, ismert és ismeretlen Embertársamnak a PODIART Kft. prémium kategóriájú szolgáltatásait. Egyben önként vállalok hűséges „nagyköveti” szolgálatot, melynek keretében szeretném, hogy közvetítésemmel minél nagyobb körben értesülhessenek e nagyszerű, nagy múltú és nemzetközileg is elismert, sokunkon segítő profi szolgáltatásokról.
Végezetül egy dolgot mindenek felett nagyon kiemelnék: soha ne várja meg senki, hogy lábproblémái nagyon előrehaladt, rossz állapotba kerüljenek, mivel a korrekció ilyenkor már sokkal hosszadalmasabb. Egy időbeli beavatkozás sok kellemetlenségtől, fájdalomtól kíméli meg az embert.
Szeretnék külön köszönetet mondani: dr.Kökényesi Imre cégvezető doktor Úrnak, Honvéd Ildikó Éva cégvezető Asszonynak, Benedek Tibor Úrnak, Werzberger Áron Úrnak és a Csapat összes alkalmazottjának odaadó, segítő munkájukért, támogatásukért.
Kívánok további sikeres szakmai tevékenységet, jó egészséget és ugyanilyen mosolygós, kedves, jó légkört teremtő hozzáállást, ügyfélbarát központúságot.
Megkülönböztetett tisztelettel, elismeréssel és üdvözlettel:
Frank Tibor
ultramaratonista